Hogy mi a hasonlóság a Nostromo teherűrhajó parancsnoki hídja, és a nyelőcsövünk között? Elsősorban az, hogy egyiknek sem kedvez túlzottan az agresszív, savas közeg. Járjuk körbe a sistergő padlólemezt, azaz a gyomorsav, valamint kedvenc ételeink kapcsolatát. 

gyomorsavalien.jpg

 Akinek gyomra van, sava is van. Akinek sava van, savtúltengése is lesz. Csak nagyon kevés embertársunk mondhatja el magáról, hogy nem nézett még szembe ezzel a problémával. A kiváltó okok között szerepel a stressz, az étel meg nem rágása, az erős, fűszeres ételek, a késői étkezés, az alvászavarok, vagy az éhgyomorra történő kávéfogyasztás.Sokan nem is találkoznak a savtúltengés legfontosabb és legveszélyesebb tünetével, a reflux-al, ugyanis a gyomor alkalmazkodik a megemelkedett savmennyiséghez, ami megnövekedett étvágyhoz, és elhízáshoz vezet. Kockázat kockázat hátán, és akkor még hol vagyunk a végétől? Személyesen érintettségem, mindennapos küzdelmem a tünetegyüttessel kitermelt néhány megfigyelést, és praktikát. Ezekről írok most részletesebben: 

gyomorsav333.jpg

A probléma fokozatosan szövi bele magát a hétköznapjainkba. Kezdetekben a tünetek még annyira enyhék, hogy tudomást sem veszünk róluk. Biztos van  köztetek is olyan, akinek ismerős a szituáció, amikor egy éjszakai buli után, spiccesen feküdt, vagy fektették az ágyába, és a rágógumit elfelejtette kivenni a szájából. Az alkoholfogyasztás miatt megemelkedett savszint ilyenkor dolgozni kezd, a szájüreg ph-ja megváltozik, a rágó pedig, lágy, folyékony masszává hígul a barátságtalan közegben. Rossz esetben, ha nyitott szájjal szundikáljuk végig az éjszakát, reggelre egy szinte levakarhatatlan párna nőhet a fejünkre. A sav a fogzománcot is kikezdi. Pár év együttélés a reflux-al az egész fogsort tönkre teheti.

Mindenkinek vannak mumusai az ételek között. Odafigyelve meghatározhatjuk azon ételek körét,amelyek fokozhatják a savképződést. Nekem is megvannak ezek a mumusaim, és csináltam is róluk egy top ötös listát. Az első felé haladva durvul a helyzet.

                                                        5. káposztás ételek

                                                        4. lecsó

                                                        3. Mákos/diós bejgli

                                                        2. Kókuszgolyó/bármilyen kókuszos süti

                                                        1. Füstölt áruk

A népi gyógyászat többfajta megoldást is kínál: Tormalevél, vagy szárított bodzavirág teáját, citromot, paradicsomot, háztartási kekszet, pitypanggyökér főzetet, vagy cikóriát. A paradicsomot ezek közül magam is kipróbáltam. Valóban erős savsemlegesítő hatása van. Fontos, hogy a paradicsomot ne sózva fogyasszuk. Az ugyanis csökkenti a hatását..Lényeges dolog lehet az is, hogy étkezés előtt néhány perccel igyunk meg egy pohár szénsavmentes vizet. A rágás is állati fontos. A nyálban ugyanis olyan enzimek, emésztést elősegítő anyagok vannak, amelyek rengeteg terhet vesznek le a gyomorról. Ha az étel rágatlanul, a kellő mennyiségű emésztő enzim nélkül kerül a gyomorba, az "pocakot" többlet sav termelésre készteti.

gyomorsavvv2.jpg 

A manapság kapható élelmiszerek jelentős része tartalmaz a szervezet számára káros adalékanyagokat. Ezek nagy része szintetikus. Természetazonos aromák, színezékek, tartósítószerek.Kevesen tudják, hogy ezek az anyagok kőolajhulladék alapúak, emészthetetlen összetevőket tartalmaznak. Amikor az ember rácsavarodik ezekre a szintetikus anyagokban bővelkedő, félkész, vagy készételekre, akkor radikálisan rontja, a gyomrában uralkodó állapotokat. Gyomorsavtúltengés alakulhat ki , a szervezetünket pedig elöntik az emészthetetlen anyagok. 

A reflux gyomor, nyelőcső és nyombélfekélyt okozhat, bakteriális, vagy vírusos felülfertőződöttség esetén pedig akár daganatos megbetegedés is kialakulhat. Szóval nem mindegy ez, elvtársak! Ha csak annyit teszel, hogy kizárod a legsilányabb leggagyibb élelmiszereket, és nem áldozod fel az egészségedet a mindennapi kényelmed, és a 5 minutes ételek oltárán, akkor százalékokban kifejezhető mértékben nő az esélye annak, hogy évtizedek múlva, ne a savas pokol legyen a végzeted. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hagymasver.blog.hu/api/trackback/id/tr515529226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása