witch girls.jpg

Hozzávalók: Egy egész, 1,5 -2 kg súlyú , nyúzott, fiatal nyúl , 20 dkg gersli, fél fej /1kg/ fejes káposzta, az íz kedvéért 20-25 dkg savanyú káposzta, 1 nagy fej vöröshagyma ,  egész fekete bors, babérlevél, 3 közepes gerezd fokhagyma egészben, borsikafű , legjobb frissen /két ág/, sűrített paradicsom  ízlés szerint, 3-5 dkg kenyérszalonna kockákra vágva, só. 

Végy egy megnyúzott házinyulat. Alaposan mosd meg, legalább kétszer öblítsd. A nyúl feldolgozása előtt áztass be 20 dkg gerslit enyhén sós vízben. A nyúlról válaszd le a hátsó combokat, a medencét, az elülső combokat /lapockát/. A gerincről feszítsd le a bordákat, úgy, hogy a gerincet a vágódeszkára fekteted.A nyúlgerincet is több , tetszés szerinti méretű darabra vágjuk.Minden része aranyat ér , még a bordák is :) . Egy nagyobb méretű lábasban pirítsuk meg a szalonnakockákat, majd amikor annak zsírja már teljesen kisült, a szalonna pörcöt vegyük ki, majd a szalonna zsírba helyezzük el a feldarabolt nyúl részeit. A nyúlhúst jól pirítsuk meg a zsiradékban, majd fordítsuk meg , és néhány perc pirítás után adjuk hozzá a karikára vágott vöröshagymát. Óvatosan kevergessük, hogy a hagyma le ne égjen.A három gerezd fokhagymát késlappal megtörjük, majd a hús mellé helyezzük. Az enyhén elősózott , és a levétől már megszabadított vékonyra reszelt fejes káposztát a húsra tesszük, és hozzáadjuk a két-három babérlevelet,az egész borsot, és annyi vízzel öntjük fel, ami bőven ellepi, de azért az alapanyagok még nem úszkálnak benne! Lassú tűzön , fedél alatt , nagyon óvatosan addig főzzük , amíg a káposzta már majdnem puha , akkor hozzáadjuk a leöblített, kisebb mennyiségű savanyú káposztát, és az előre beáztatott, majd lecsorgatott gerslit. Ezt követően szépen a rotyogó boszorkányos káposztánkba helyezzük a borsikafű ágacskákat, és hozzáadjuk a sűrített paradicsomot. Az étel , ahogy a gersli dagad , egyre sűrűbbé válik, és ha jól találtuk el az arányokat , a sűrű étel a forrás miatt bugyogni kezd ,pont úgy, mint a boszorkányok  titokzatos főzetei az inkvizítorok által oly sokszor megénekelt üstjeikben. Fontos: A kóstolás , ha szükséges, akkor az azt követő korrigálás, és a friss tálalás , ugyanis egytálételként a gersli bizony tovább dagad a főzés időtartamánál. Ezért figyelni kell arra , hogy amikor ételünket elkészítvén , azt levesszük a tűzről, tartalmazzon azért annyi sűrű levet , hogy a gersli folyadékfelvételét is leszámolva , azért még maradjon. :) Tálaláskor ha az asztali igény és a családi tradíció kiköveteli magának, akkor a kezdetkor lepirított szalonnapörccel megszórhatjuk a tányéron gőzölgő boszorkányos nyuszit. 

                                                        Jó étvágyat hozzá! 

A recept tizenkét éve elhunyt Édesapám hagyatéka! :(

A bejegyzés trackback címe:

https://hagymasver.blog.hu/api/trackback/id/tr345196501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cavalcanti 2013.04.05. 03:46:54

http://www.facebook.com/pages/Hagymás-vér/513733002023488?fref=ts
süti beállítások módosítása