Ki ne hallott volna már arról, hogy vidéken, és most már egyre gyakrabban a fővárosban is, a hétvégi sütögetések főszereplőjeként, a kerti grillezések hagyományos eszközeit elkezdte kiszorítani minden magyarok misztikus szíriusz palástja, a tárcsavas.

 Kicsi és nagy, nagy és közepes, állványra téve, vagy hegesztett lábakkal. A magyar gerinc hajlik ugyan, de egy idő után, mint honfoglaló eleink íja, visszacsap! Nem hódolunk be az amerikai július negyedikék elmaradhatatlan grillsütője előtt. Válaszunk egyszerű, praktikus, mi több: Tökéletes.

tárcsa.jpg

Bár tudtommal nem volt kutatás arról, hogy mikor kezdett elterjedni vidéken a tárcsavasas sütögetés, de én ezt a kilencvenes évek közepére tenném, ez előtt maximum csak néhány elvetemült kísérletezhetett ezzel az egyébként fenomenális ötlettel, aminek a magyar eredetéről sem vagyok teljesen meggyőződve. A mezőgazdasági talajlazítás egyik legfontosabb eszköze, a tárcsaborona. Erről való leszerelése után a "tárcsalevél" még nem alkalmas sütögetésre, ugyanis középen lyukas. Ezt a lyukat kell behegeszteni. Ezután nem árt, ha lábakat is hegesztünk rá. Ezt a lábat nagyon sok esetben betonvasból szerkesztik össze.

A tárcsaboronákról leselejtezett "tárcsalevelek" rendelkeznek egy fontos, és nem kifejezetten előnyös tulajdonsággal:Rozsdásodnak. Miért is tennének másként, hiszen vasból vannak. Ez ellen úgy védekezhetünk,hogy a sütögetés után letisztított (hideg vízzel történik a forró tárcsavas elsődleges tisztítása, utána hagyományosan folytatódik, mosószerrel)tárcsavasat lekenjük (konyhai!!!!) zsiradékkal, a legalkalmasabb erre a sertészsír. Ez általában elég az oxidáció megelőzésére.

 

A tárcsa alatt széles tűzet rakunk, amit nem túl intenzív fokozaton, de folyamatosan életben tartunk. A vas körülbelül negyed óra alatt melegszik át megfelelően. A konyhai rostlaphoz hasonlóan itt is kevés zsiradékkal operálunk, nem is nagyon tehetnénk másképp, hiszen a zsiradék összegyűlne a tárcsa alján. Ha a vas kellően le volt tisztítva asütögetés megkezdése előtt, akkor a hús, legyen az vékonyan szeletelt, bőrös csirkecomb, vagy vastagabb szelet vörös hús,nem szabad hogy letapadjon.

A wokhoz hasonlóan kombinálhatunk is: A tárcsának kifelé, a széle felé haladva csökken a hőmérséklete. Így a kisebb hőigényű sütnivalót tehetjük a szélére.Azt is megtehetjük, hogy a tárcsa közepén rövid lében párolunk, mondjuk zöldséget, míg felette, a tárcsa széle felé haladva húst sütünk.  

Igazi közösségépítő eszköz is egyben. Körülülhetjük, mint a tábortüzet. Nem ácsorgunk mellette idióta módon,sörrel a kezünkben mint középosztálybeli jenkik a kerti grillnél. Mi szimbolizálhatná jobban a szántó vető ember leleményességét, mint ez a formára kovácsolt, sercegő, illatozó, áldásos vasdarab!? 

süti beállítások módosítása