A ma embere szemérmes. Miközben a korábbi történelmi korszakokhoz képest jómódban él, az eliparosodott világ leválasztotta az élelemszerzés valóságáról. Természetesen már a bogyók gyűjtögetése is komoly gondot okozna az urbánus embernek, de a napi húsról való gondoskodás, és a ma modern embere közt akkora szakadék tátong, hogy a túloldalt már szabad szemmel nem is látni. 

Édesanyám felelt nálunk az állatok elcsendesítéséért. Aprójószágunk volt csak, nyúl, háziszárnyas, liba, kacsa. Ha vágni akart, már egész kis koromtól fogva az én feladatom volt , hogy hátrafogjam a csirke szárnyát, és össze a lábait, amikor anya vágott, és kivéreztetett. Letépkedte a csirke nyakának oldalsó részéről az apró tollakat, majd egy éles késsel vágást ejtett ott. Az állat agóniája egy-másfél percig tartott, és általában egy izom összehúzódással ért véget, amit a combja körül éreztem. A vérét természetesen hagymával sütve fogyasztottuk el. :)

Lehet hogy ez megbotránkoztat sokakat, de joggal csak a vegák háborodhatnak fel, legalább is én így gondolom. Elfelejtettük, hogy a napi hús hogyan , milyen úton kerül el hozzánk. A modern ember leválasztotta magát a táplálékláncról. Ez a véleményem szerint baj! Becsukjuk a szemünket , csak hogy ne lássuk, hogy miként táncol el az asztalunkig a bécsi szelet, és még a szemetet, az adalékanyagokkal finomra darált vágóhídi hulladékot is megesszük, csak hogy ne szembesüljünk a hús valóságával. 

2005-ben az angol sztárszakács, Jamie Oliver gondolt egyet, és úgy döntött, megmutatja országnak világnak, de legfőképp az angol gyerekeknek, hogy miként lesz az állatból húsi. Egy bárány volt az áldozat (képünkön), amit Jamie élő, egyenes adásban szúrt le,majd zsigerelt ki, és készített elő! Angliában óriási közfelháborodást váltott ki a műsor, és kis híján Oliver karrierje is derékba tört. Pedig, és ez az én határozott véleményem, nem akart rosszat. Házilag feldolgozott egy birkát, na puff neki! De a vér, az agónia, a kivéreztetés, az elhaló lélegzet, a kimúlás nem szalonképes, nem kompatibilis a fehér abrosszal, és a modern gasztro sznobizmusával. Finom a japán wagyu marha húsa, de azt egyszer levágják, bármily király élete is volt addig! 

De nézzük meg az utat, a leplezett, eltitkolt utat, amivel a nagyipari húsfeldolgozás leveszi a terhet a vállunkról, és egység csomagolt késztermék formájában, cinkosul a bevásárló kocsinkba csúsztatja a személytelenített húst. 

Az állatok, az alatt az út alatt, amíg kihajtják őket az ólból, felterelik őket a teherautóra, és elutaztatják őket a vágóhídra, már olyan masszív stresszen mentek keresztül, ami tudományosan bizonyított, mérgezi a húst. A zaklatott, stresszhormonnal elárasztott állatokat aztán erőszakkal terelik be a vágóhídra. Ütlegelés, sokkolás, az állat érezve a vérszagot, teljesen kezelhetetlen, és zaklatott. Az ipari "feldolgozás" az állat szinte minden részére kiterjed. Nem túlzás: Csak a paták,és a szarv kerül ki a folyamat legvégén feldolgozatlanul a vágóhidakról. A húst és a belsőségeket emberi fogyasztásra , a bőrt a ruha és az autóiparba, a csontot liszté őrölve, takarmányba keverik . Mivel szalonképesebb, elfogadhatóbb, ez a módi, mint a házi vágás, vagy a vadászat?

Jóval gusztustalanabb, és embertelenebb. Kárhoztatni a vadászt, mert lő, és öl, miközben ez történik a párizsiért, a zala felvágottért, az előcsomagolt darált húsért? A legnemesebb mód a hússzerzésre a küzdelem. Magával az állattal, az elejtésével, vagy a lelkiismeretünkkel, amikor elhúzzuk a kést a jószág nyakán. Egyszerűen jár az állatnak az elejtés, a levágás, a kivéreztetés személyessége! 

Küzdeni, diadalt aratni, vagy elbukni, nem ugyanaz , mint az állatot a hideg csempével burkolt falak közt leölni. A bikaviadal sem embertelen, hiszen az állat minden erejével küzd, és néha bizony győz. Érezni kell mindenkinek azt a rendkívül nagy különbséget, ami a homokban fekvő, véres, fújtató bika sorsa közt, és a csontliszté darált , tápba kevert fajtárs sorsa közt meghúzódik ! Tudatosítani kell a ma emberében, hogy a háziállat vagy a préda lét fényévekkel nemesebb lét az ipari vágóállat létnél. 

 Talán eddig ebben a cikkben kerültem legközelebb a Hagymás vér blog megcélzott mondanivalójához, szellemiségéhez.Nem az a kegyetlenség ahogy leszúrjuk az állatot, miközben érezzük küzdelmét, amint az izmai megfeszülnek. A kegyetlenség ott kezdődik, amikor a teherautóról leterelt, halálukra váró, rettegő állatok szállítólevelén csupán annyi szerepel: 96,5 mázsa élőhús.